Mi, a Palival szombaton hajnal 3kor keltünk és indultunk Londonba, a reptérre. Mivel ilyen korán még a madár sem jár, azaz sem busz, sem vonat, ezért kocsival mentünk, egy parkolóban hagytuk az autót, ami ráadásul így olcsóbb is volt, mint busszal/vonattal, na meg kényelmesebb is. Így már délelőtt megérkeztünk Svájcba. Igazából nem történt semmi különös, mert mi arra voltunk hívatottak, hogy feldíszítsük a házat, megterítsünk, várjuk a vendégeket.
Nagyon jó volt, hogy Magyarországról is jöttek, így találkozhattunk mi is a barátainkkal. :)
Na meg a két keresztfiúinkról nem is beszélve.
Az eső az egész délelőtt esett, kerti party lévén imádkoztunk, hogy jó idő legyen. És délután már nem is esett az eső, ki-kisütött a nap is, szóval az időjárás is kegyes volt hozzánk.
5 óra után kezdtek szállingózni a vendégek. A Gabi elmondása szerint a svájciak nem isznak rövidet, csak bort, nem táncolnak és előreláthatólag vacsora után, este 10 óra felé elmennek. Nekünk utána össze kell pakolni, ki kell takarítani a házat, mert úgy kell visszaadni. Ez volt a terv. Ehhez képest: elfogyott minden rövid ital, legelőször a pálinka :), egy magyar fiút úgy kellett ugrasztani, hogy hozzon még otthonról pálinkát. Szóval Ő hazament és elhozta a végtartalék pálinkáit. Disco zene volt dj-vel és a svájciaknak eszük ágában sem volt hazamenni, hanem TÁNCOLTAK (akik ismerik a svájciakat, Ők az esküvőkön, lakodalmakon sem táncolnak). Ugye rengeteg gyerek volt, a gyerekek az erdőben rohangáltak, mikor besötétedett, akkor meg elemlámpával. Éjfél előtt senki nem ment haza, még aki 1 év körüli gyermekkel volt, az sem. Nagyon jól sikerült a buli, Gabiék várakozásán felül. Kb 3kor engedték haza a dj-t, mi még pakoltunk, takarítottunk, úgy hajnal 5 körül kerültünk ágyba. :) Mi is jól éreztük magunkat. Mi, Krisztával sokat voltunk a konyhában,
de tudjátok, mindig ott van a legjobb buli. Pali, Tamással, meg egy szlovák származású fiúval sütötték a húsokat.
Sok olyan emberrel találkoztam, akiket 12 éve nem láttam. Még abból az időből ismerem őket, amikor baby sitter voltam Neuchatelben. :)
Egy szó, mint száz, nagyon jó volt a buli, jól éreztük magunkat. Másnap 9-10 felé kelt a csapat egyik fele (ja, mert mi 5en magyarok a Gabiéknál aludtunk), a másik fele délig aludt. Délután sétáltunk tóparton.
Aztán hétfőn reggel már jöttünk is vissza. Villámlátogatás volt, de nagyon jól sikerült.
Még több fényképért kattintsatok ide!
xxx
Jo buli lehetett...
VálaszTörlésKar, hogy ilyen rövid idore mentetek és mi nem tudtunk talàlkozni :(((
A svajciakrol meg annyit, hogy én is ismerek jopàrat, de lehet, hogy a mi baràtaink kivételesek, mert azok isznak, mint a gödények, tàncolnak is (làsd Thierry) és hajnalnàl elöbb ki sem lehet paterolni öket!!!
Hozzank mikor jöttök?????
Pusza
igen, igen, en nagyon keszulok hozzatok! :)
VálaszTörlés