2011. június 15., szerda

önkéntes munka, ELSŐ NAP

Ma voltam először a Charity Shopban. 10-13ig voltam, ruhákat válogattam, válfáztam, a végén kicsit vasaltam. Sokan voltunk, a nagy munka az alagsorban van, ahol a ruhákat válogatják. Fent a boltban csak a pénztárban van egy ember. Egyáltalán nem nagy bolt, sőt kicsinek mundanám, főként női ruhák vannak, meg könyvek. Tulajdonképpen "turkáló", vagy használtruha boltnak mondanánk otthon, de ez egy igényesebb fajta. Pont én vállaltam el, aki nem szoktam "turkálni", mert utálom azt a szagot, ami a használruha boltokban van. Oxfam a szervezetnek a neve, meg a boltnak is, itt meg tudjátok nézni: http://www.oxfam.org.uk/  Úgy válogattuk a ruhákat, ha már egy folt volt rajta, vagy hiányzott róla egy gomb, vagy nem működött a zipzárja, akkor az már ki sem került a boltba. Egy zsákba dobáltuk a "selejtes" ruhadarabokat, azokat vagy odaadják más szervezetnek, ahol olcsóbban árulják vagy olyan helyre megy, ahol ingyen adják oda rászorulóknak. Miután jól átnéztük a ruhát, méret szerint vállfára kellett rakni. Aztán egy gőzölős vasalóval átvasalnak mindent. Utána beárazzák és kikerül a boltba. Ezt a lenti, előkészületi munkálatot a mai napon 7en csináltuk. Én még csak ismerkedtem a többiekkel, de a többség nagyon jól ismeri egymást. Azonkívül, hogy mindig is segíteni akartam, nekem ez lesz az angol órám. :) Pénteken délután megyek megint, azt mondta a vezető, hogy akkor majd leülünk, megbeszéljük milyen volt, stb....

1 megjegyzés:

  1. Büszke vagyok Rád Ivi! :) Nemsokára rendes munkád is lesz, meglátod...

    VálaszTörlés