2018. május 6., vasárnap

Húsvéti szünet

Nagyon mozgalmas két hét szünetünk volt. Anya szerint itthon, a lakásban megőrülünk, jobban jár velünk, ha van program, megyünk ide - oda. Be kell valljam, én is nagyon szeretek menni és azt hiszem nyilatkozhatok Zalán nevében is, Ő is nagyon szeret csavarogni.

A szünet első felében, az első héten vendégeink voltak Magyarországról. Apáék barátai Békéscsabáról. Már többször találkoztunk velük Csabán, így én már barátomként vártam Dávidot. Viszont Zalán még csak most ismerte meg Bazsit igazán, és ők is jó barátok lettek ezalatt az egy hét alatt.

Elvittük őket a közeli játszóházba, sétáltunk a közeli parkban, játszótérre mentünk. De valljuk be a szünidő egyik csúcspontja az volt, mikor mi nagyfiúk és az apukák elmentünk Legolandbe. Ugye én már másodszor voltam, de így is nagyon élveztem és sikerült olyanokra felülni, amikre a múltkor nem ültünk fel, illetve sikerült elkapni egy kalózos show-t is, ami irtóra tetszett mindannyiunknak. Jó fárasztó nap volt, de szuper jól sikerült az eső ellenére.


Együtt töltöttük a húsvétot és nálunk már hagyománynak számít, hogy minden évben húsvét hétfőn elmegyünk a Cotswold-i farm parkba. Elvittük most magunkkal Dávidékat is. Ők még ilyenbe nem is voltak, és hát Zalán is most élvezte először úgy igazán, habár már harmadjára volt ilyen farmon.
Etettük cumisüvegből a kis bárányokat, megfoghattuk a kiscsirkéket, simogattunk nyuszikat és sok-sok barátságos kecskét, lovat, bárányt etettünk kézből.






Traktoroztunk, rengeteget szaladgáltunk, de a nap fénypontja az volt, hogy a szemünk előtt született meg két kisbárány. Ezt az eseményt én is és Dávid is nagy érdeklődéssel figyeltük.  

Amikor itthon voltunk – bár elég keveset voltunk a lakásban, akkor meg jókat játszottunk. Bazsi, aki 8 hónappal idősebb Zalánnál, megtanította Zalánt a lépcsőn mászkálni. Nagyon élvezték.
Apa is szabadságon volt pár napot, nekik az volt a pihenés, hogy esténként, mikor mi már aludtunk, jókat beszélgettek.
Aztán mikor elmentek Dávidék üres lett a ház.
Amikor jó idő volt mentünk parkba, játszótérre, voltunk egyszer a mellettünk lévő kisfaluban lovakat etetni. Rossz időben meg maradt a játszóház, vagy jöttek kis barátok hozzánk is játszani.





Voltam az egyik barátom – osztálytársam születésnapján is, és egyik napra az osztályból a fiú banda anyukái megbeszéltek egy közös csavargást. Hát az is nagyon jól sikerült.




És persze eljöttek Leviék is egyik nap, velük meg elmentünk kis vonatozni. Zalánnak az is az első alkalom volt, nagyon tetszett neki, de Levinek meg Majának is, pedig ők már nagyok. 😀
Több mint két hét volt a tavaszi szünet, rengeteg fényképet készítettünk, amiket IDE KATTINTVA MEGNÉZHETTEK
A szünet utolsó napjára, így kidőltem, este 8 órakor már a nappaliban, a kanapén aludtam.

1 megjegyzés: