Az út közel 3
órás volt Rugbyből, mi szombaton már reggel 8-kor elindultunk. Zalán szinte
végig aludta az utat, én meg nagyon jó utazó vagyok.
Néztem a táját, amikor autópályán
mentünk a sok kamiont, de útközben láttunk birkákat, teheneket, lovakat sőt még
őzikéket is.
Szuper időnk
volt, ilyen jó idő nem szokott lenni áprilisban itt, Angliában.Igaz, hogy Zalán már harmadjára látta a tengert, de nagyon izgatott volt, jó kedvű. Lehet, hogy csak az én jókedvem ragadt rá. 😏
Miután megérkeztünk, megebédeltünk a helyi pub-ban és rögtön el is mentünk arra a partszakaszra, ahol a fókák élnek. Mivel jó idő volt, kint napoztak a parton. Csoda édesek voltak.
Egész közel mentem hozzájuk és mivel mozdulatlanul néztem őket, nem tettem hirtelen mozdulatokat, nem is ijedtek meg tőlem. Azért forgatták a fejüket és szemmel tartották az embereket. De persze senki nem akarta bántani őket. Zalánnak is nagyon tetszettek és nagy érdeklődéssel figyelte őket.
Itt egy video a fokakrol!
Elidőztünk sokáig ott,
aztán csatlakoztunk Reniékhez és a szállásunkhoz közeli parton játszottunk,
napoztunk.
Vacsora után a park területén volt a gyerekeknek előadás, zenés-táncos foglalkozások, odamentünk és nagyon jól éreztük magunkat. Volt játszóház is nekünk, ahová Zalán már az én felügyeletemmel egyedül be is jöhetett és nagyon élvezte.
Másnap reggel, reggeli után szintén lementünk a partra, kihasználtuk a jó időt, nagyon élveztük minden percét.
Ebéd után meg
megköszöntöttük apát, nagyon meglepődött. (bát utólag kiderült, hogy Bence
elmondta neki mit fog kapni ajándékba, de megkérte apát, hogy ne mondja meg
nekem, hogy kikotyogta – a szerk.).
Nagyon
kihasználtuk ezt a jó időt és képzeljétek este 6-ig ott maradtunk. Elmentünk
egy közeli városba, ahol a tengerparton kisebb fajta vidámpark van, a parton na meg persze a vidámparkban
töltöttük a
délutánt.
Még a
szálláshelyünkön megfürödtünk és anya pizsibe öltöztetett minket és úgy
indultunk haza. Persze olyan fáradtak voltunk, hogy végig aludtuk az utat, 9-re
értünk haza, aztán már a saját ágyunkban folytattuk az alvást.
ui: Zalán is
megtanult vezetni. (ide kattintva megnezhetitek) Bárkinek sofőrre lenne szüksége, csak jelezze... 😎
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése