2016. március 26., szombat

Mamma Mia

Anyáék színházban voltak a múlt hétvégén. Méghozzá Londonban és az ABBA musicel-t nézték meg, a Mamma Mia-t. Arra már elmentek menni, mert egy Shakespeare-ből biztos nem sokat értettek volna. :)
Nagyon hamar leráztak engem, igaz hogy csak háromnegyed nyolckor kezdődött az előadás, és London csak másfél órára van innen, de ők már délután egykor elmentek itthonról.
A nagyiék itt voltak, így ők vigyáztak rám. Vagyis ránk, meg Gergőnek is dolga akadt, így Maját meg Levit eldobta ide, így hárman táncoltunk Nagyi meg Józsi papa idegein. Bár másnap Nagyi azt mondta anyának, hogy a legnagyobb gengszter én voltam, de ezen anya egyáltalán nem is csodálkozott. Hát igen hazai vízeken voltam.
Szóval anyáék találtak egy tök jó parkolót a város szélén, mert Londonba bemenni kocsival nem egy leány álom: dugódíj + parkolás. Így egy külvárosi parkolóban letették az autót £ 2,-ért, ami nem utolsósorban egy metró megálló közvetlen közelében volt, metróval mentek be a belvárosba. Anyának vittek váltócipőt, hogy ne tűsarkúban tipegjen Londonban végig.
Kicsit vásárolgattak, élvezték a szabadságukat, színház előtt megvacsoráztak.



Még vacsora után anyáék bementek egy kávéra a starbucks-ba. Aki még nem járt starbucks kávézóban, annak érdekességképpen, hogy mindig elkérik a kasszánál az ember nevét és azt ráírják a pohárra. Mondjuk anyának elég nemzetközi neve van, de eddig talán egyszer sikerült ráírni a pohárra helyesen a nevét és nem kétszer volt már starbucksban. :)
Szóval visszatérve a színház előtti kávézásra, anya meg apa együtt kérték a kávékat és a kiszolgáló néni mégis apának a poharára simán rajzolt egy szmájlit.

Anya ki is volt akadva, bár apa annyira jóképű, hogy mondjuk anya ezen egyáltalán nem csodálkozik, hogy ilyenek történnek.

Az előadás nagyon nagyon nagyon jó volt, micsoda színészek, hatalmas játékuk volt és gyönyörű hangjuk. A Novello nevű színházban voltak, ami szép, szép, de ugye mi budapestiek el vagyunk kényeztetve az Operával meg a Vígszínházzal, szóval semmivel sem volt jobb vagy szebb.











Az ember azt gondolná, hogy Anglia Shakespeare meg a színház "hazája", de azért az nagy csalódás volt, hogy az előadásra be lehet vinni kabátot, táskákat, ételt, italt. És ugye jó angol szokás szerint persze otthagyják a szemetet. Itt jegyezném meg, hogy később anya is bevallotta, hogy ő is otthagyta a szemetet, de mentségére legyen mondva, hogy ottfelejtette.


Nagyon sok turista volt, farmerban. Vidéki nénik érkeztek a kis leértékelt tesco-s szendvicsekkel. Ez kicsit illuzió romboló volt. És mivel sok turista volt sokan fényképezkedtek. :)
De az előadás mindenért kárpotólta anyáékat. Apa még bátorkodta azt is megjegyezni, hogy jobb volt mint a U2 koncert.
Másnap reggel anya már fél hétkor arra kelt, hogy mi hárman közelítünk a hálószoba felé.
Aztán így vártuk a reggelit....

1 megjegyzés:

  1. Apának többször el kéne járnia ide-oda szórakozni, hogy legyen kicsit jobb összehasonlítási alapja!!! Méghogy az ABBA veri a U2-t!!! Azt leshetitek, hogy még egyszer elmegyek veletek Londonba U2 koncertre!!! Grrr, irgum-burgum!!!

    VálaszTörlés