2014. december 31., szerda

Anya dolgozója

Ezt a bejegyzést elsősorban ajánlom Cserinek, Csillának és Pzs-nek, mert Ők még talán emlékeznek, a középiskolai nagy álmomra, hogy milyen munkahelyet szerettem volna.... :)
És mindenkinek, hogy soha ne adjátok fel az álmaitokat! - a szerk.
Visszaadom a szót, azaz a billentyűzetet Bencusnak (grafomán, mint az anyukája :))


Anya egy nagy szállítmányozási cégnél van, nemzetözi, Magyarországon is van telephelyük.
GEODIS a neve.
Anyát azért vették fel, mert benne volt az önéletrajzában, hogy folyékonyan beszél németül. Ami mára már nem igaz, mert vagy 10-15 éve nem használta, így jól el is felejtette.
Az első hetek nagyon stresszesek voltak neki, de mivel az a típus, aki a jég hátán is megél, és kitűnően tudja használni a google fordítót, így hamar belerázódott és nagyon szereti a munkáját.
Igaz, hogy egyenlőre hetente skype-on van német órája, hogy felelevenítse a korábban tanultakat, de nagyon megéri ez a befektetés, mert sok munkalehetőség van környékünkön, ahol elengedhetetlen a német nyelvtudás. És hát jobban is megfizetik, valljuk be.
Most sokat kell tanulnia, ismételnie, de reméljük később meghozza a gyümölcsét.
A munka nagyon egyszerű, anya feladata, hogy ellenőrizze, megérkezett e az áru a vevőhöz. Innen, Angliából mennek kamionnal a szállítmányok, anya “területe”: Németország, Ausztria, Dánia, Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia. És majd az egész Kelet-Európa-i országok.
És persze ez nagyon sok email-lel, telefonálgatással jár. Sok a megoldandó probléma, sok a krízis, a stressz, de hasonlót csinált már anya korábban, szóval ez nem újdonság neki. Inkább a nyelvi nehézségekkel kellett megküzdeni, mert sem nénetül, sem angolul nem tudta ezt a szállítmányozási nyelvezetet.
Még nem telt le a próba idő, szóval még nem nyugodt anya, de a kolleganője mondta, hogy tuti megtartják anyát, mert nagyon ügyes, nagyon hamar betanult. J
Kb 10-en vannak az irodában, de a közvetlen a kollégái:
Egy skót lány – itt szeretném megjegyezni, hogy amit eddig hallotattok a skótokról, viccek, szokások, stb, minden igaz, SŐT!!!! – a szerk. Nagyon jó humora van, Emmának hívják, de csak hétfő-kedd-szerda dolgozik. Ő beszél spanyolul és olaszul.
Egy dél-afrikai lány, Elefántcsont part-ról. Neki az anyanyelve francia. Edwige-nek hívják, szintén nagyon jó a humora, anya vele van a legjobban jóba, nagyon sokat nevetnek.
Peter, egy angol középkorú fiatalember. 30 évet élt Németországban, így profi a németben. Szintén nagyon jó a humora, nagyon jó a hangulat az irodában. Ő már másfajta munkát csinál, Ő tervezi  a szállítmányokat, az is nagyon érdekes. Tanítja be anyát arra is. Az már komolyabb munka, nagy felelőséggel, arra fáj anya foga, hogy egyszer Ő is azt csinálhassa. J
Peter sokat segít anyának a némettel kapcsolatban is, meg ha nyelvtani kérdései vannak angollal kapcsolatban is. J
A munka érdekes, minden nap más kihívás. A kollegák nagyon jó fejek, teljesen más mint az étteremben volt. Rengeteg a tanulnivaló és anyának ez a lényeg.
Felőlem is nyugodtak, mert nagyon szeretek bölcsibe járni, sokat tanulok, rengeteget fejlődök ott. Már sokat dumálok, énekelek. Mindent megértek angolul, a gondozó nénik mondták, hogy tökéletesen követem az utasításokat.
Szóval minden happy most.
Nagyon szervezettek vagyunk, nagyon ki van számolva minden, de sajnos itt így van mindenki. Semmi segítség, pedig de jó lenne ha nagymamák tudnának rám vigyázni néha, vagy pl anyának nem kéne szinte minden nap főznie, hanem csak ételhordóban áthozni a kaját....

Az első hetekben anya kapott egy szuper meglepit tőlem meg apától: egy képkeretet az íróasztalára benne az én fényképemmel. Annyira örült ennek is anya, mert mindig ilyenről álmodott, hogy irodai munka, szép ruhában kell járni, több nyelven kell beszélni és ott legyen a fényképen az asztalán :)
Nézzétek csak:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése