A hófordulóm előtt pár nappal voltunk méretkezni: 5900 gr vagyok. Két hét alatt híztam 500 gr-ot, ami pont jó. Van egy babakönyvem, amibe beleírják a velem kapcsolatos információkat, súlygyarapodás, oltások, minden, de minden az ég adta világon. És van egy grafikon, amin jelölik az éppen aktuális súlyomat, és ahogy látjátok pont a görbén haladok. Amíg nincs nagy kiugrás, addig nyugodtak a védőnénik, hogy eszem eleget. :)
Már tartom nagyon szépen az okos kis fejemet, anya kínoz ezzel a hason fekvéssel, nem nagyon szeretem. De mikor hasra tesz, tartom a fejemet és már kétszer is átfordultam a hátamra.
Pár hete nagyon nyáladzom, eszem az öklömet és egy hete megint 3 óránként kelek éjszaka, anya nagy bánatára. Kb 7-8 hetes korom óta átaludtam az éjszakát és ez most nagyon rosszul esik anyának. Voltak olyan napjaink, hogy két óránként ettem, akkor éjszaka sem kíméltem anyát.
Már nyúlok dolgok után, de a biztos fogás még nem megy. Szeretek apa meg anya ujjába megkapaszkodni, de a játékaimat még nem tudom megfogni.
Sokáig elvagyok egyedül a járókában, nagyon szeretem a játszószőnyeget, amit Zsuzsi néniéktől kaptam, anya barátnőjétől.
Továbbra is a legkedvesebb elfoglaltságom a csavargás, nagyon szeretek a babakocsiban lenni, aludni. Állítólag ebben anyára hasonlítok. Az elmúlt héten itt volt Hajni néni anya másik barátnője és csavarogtunk vele sokat. Semmi gond nem volt velem. Voltunk vonattal, voltunk autóval kb 200 km-re Cotswold-ban (erről külön fejezet) és az utazást is nagyon jól viseltem, meg az ottlétet is. Az autóban vagy alszom vagy nagyon szeretek nézelődni.
Formálom a kis számat, visszadumálok az ősöknek. Mindenkire mosolygok, akik kedvesen szólnak hozzám, de persze legjobban anyára meg apára.
Apa megélte élete első apák napját, egy képeslapot kapott tőlem a kéz- és láb lenyomatommal.
Nagyon sok minden történt az elmúlt héten, ezért látogassatok csak vissza, mert lesznek élménybeszámolók. Többek között túl vagyok a második oltásomon is, de erről majd egy másik fejezetben.
Puszi mindenkinek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése