Mindenki tudja, hogy most, azaz 3 nap múlva kezdődik az Olimpia Londonban. Ezt itt hosszú készülődés előzte meg, aminek mi is a tanúi lehettünk.
Hihetetlen, hogy itt mennyire "tunningolják" a népet, oltják beléjük a lelkesedést, a nemzeti érzést.
Ez az év nagyon jó volt az angoloknak, országimázs szempontból is. Nyár elején volt a királynő gyémánt évfordulója, azaz 60 éve koronázták meg. Biztos láttátok a TV-ben országszerte nagyon készültek, rengeteg megemlékezés volt, felvonulások, koncertek. Mi sajnos erről nagyon lemaradtunk. Pont azon a hétvégén költöztünk, napokig csak pakolásztunk, TV-nk sem volt, szóval mi az egészből nem láttunk, nem érzékeltünk semmit. Annyira megbántuk, hogy az Olimpiáról már nem akartunk lemaradni.
Így történt, amikor július 2.-án áthaladtak az olimpiai lánggal kis városunkon is. Elég korán érkeztek, de én annyira féltem hogy lemaradunk, hogy hajnalban felkeltünk, már órákkal a rendezvény előtt ott voltunk a helyszínen. De nem mi voltunk az elsők. :)
Voltak mindenféle kis "előadások" a szponzorok részéről: bohócok, zsonglőrök szórakoztatták a népet, majd a láng érkezése előtt mindenféle "zene autók" vonultak fel. Olyasmi mint a Love Parade Berlinben, vagy a Lake Parade Genfben, vagy a melegek felvonulása Budapesten. De persze diszkrétebb, meg csak pár autó.
Aztán jött az olimpiai láng. Mivel keresztül futottak (vagy sétáltak) vele városon, ezért mi kétszer is láttuk. :)
Jó volt együtt örülni velük, jó, hogy el tudják érni, hogy fontosnak érzi az ember ezt a röpke kis momentumot, hogy láthatja, valaki szalad a lánggal. Meg hogy tudnak együtt ünnepelni.
Mi is készülünk az olimpiára, aztán meglátjuk mi lesz belőle, de azért kicsit félelmetes is, ami most Londonban van.
Íme csoportkép rólunk, mi és a 'lakótársaink'! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése