2012. február 1., szerda

Királynőset játszunk

Mint már említettem, itt vannak nálunk Reniék ideiglenesen. Aztán ebből az következik, hogy esténként iszogatunk, sztorizunk, nevetgélünk. ( Teca nagynéném szavaival élve: ha nem iszunk, mikor nevetünk? :) ) Egyik ilyen alkalommal meséltük Tamáséknak, hogy amikor gyerekek voltunk, királynőset játszottunk. ÉN voltam a királynő, a Reni meg a szolgálólány. Ennek a szerepjátéknak az lett a következménye, hogy mikor az óvodában Renitől megkérdezték 4-5 évesen: 'Renike, Te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?', Reni azt válaszolta: 'szolgálólány'.
Végülis az volt a játék, hogy ÉN, A KIRÁLYNŐ feküdtem / ültem a gyerekszobában és egy mozsárral (!!!!!) csengettem Reninek, azaz a szolgálólánynak, hogy teát, kávét, éppen mit kérek. Csak aztán elég unalmas volt az én részemről, mert egyedül voltam bent a szobában, a Reni meg biztos amíg a csengetésemre várt, TV-zett a nappaliban. :)
Itt meg most az a helyzet, hogy 6-unk közül ketten dolgozunk a Palival. A többiek szabadságon vannak, de közben aktívan munkát keresnek.
Aztán a minap is fáradt voltam, csak leültem a kanapéra és Renikét ugráltattam, hogy légyszi 'ne keljen már felkelnem, add ide ezt!' vagy 'ha már úgyis állsz, ideadnád azt!' vagy 'Reni, Te közelebb vagy, add már ide amazt!'. Aztán a Reni a harmadik után megunta és kijelentette, 'na, nem játszunk KIRÁLYNŐSET!'. Utána már kénytelen voltam, valaki másra 'kivetnem a hálómat'. Tamást kezdetem el kérlelni, hogy kérem ezt,' légyszi vedd el tőlem a poharat és tedd le a konyhapultra'. Aztán Reni beszólt neki: 'Na Tamás, most már Te is játszol!'.
Ma meg csajos, shoppingolos napot tartottunk a Renivel kettesben, oszt majdnem vettem magamnak a bizsu boltban EGY KORONÁT. :)
xxx

2 megjegyzés:

  1. Neked jobb dolgod van! A lányom mindig azt kéri, hogy legyek boszorkány! De végülis ez se rossz, lehet gonoszkodni :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, csak hogy ezt a szerepet én választottam. :) Lehet, ha a Reni találna ki számomra vmit, az vmi hasonló lenne, mint a tied. :)

      Törlés