Szóval ez az az étterem-lánc, ahol a Reniék dolgoztak 2 évet. (a rokonyoknak csak annyit mondok: "yes mr Shami" - és tudják miről van szó :) ) Amikor megérkeztem Angliába akkor már jelentkeztem Prezzoba, de a környező városokba, mert Rugby-ben akkor még nem volt. Kb a jelentkezésem után 1 hónappal fel is hívott egy nő, hogy találkozzunk, beszéljünk. Találkoztam is vele és akkor mondta, hogy kb 2 hónap múlva nyílik egy étterem Rugby-ben és tök jót beszélgettünk, meg szimpatikus volt nekem, meg én is neki, és meg is beszéltük, hogy felvett. Arról beszéltünk még, hogy lesz egy több hetes tréning, arra majd át kell járnom Leicester-be (kb 20 perc autóval) és majd jelentkezik.
Nem jelentkezett, én zaklattam, de a lényeg - és már soha sem tudom meg miért - az étterem megnyílt nélkülem. Aztán kiderült, hogy a csaj, akivel beszéltem már nem area manager ezen a környéken. Jelentkeztem még egyszer, egyszer a központba, egyszer személyesen az étteremben. Az éttermi jelentkezésemre nem reagáltak, de a központból leszóltak az itteni étteremvezetőnek, hogy keressen meg engem. :) És fel is hívott a múlt héten, supervisor-i pozicíóra keresett embert és rám gondolt. Be is mentem egy próba napra, azaz pontosabban egy négyórás műszakra.
Az étterem csodaszép, minden vadi új, egyszerű, letisztult, minden fa, nagyon igényes és ízléses. A kollegák, akik aznap dolgoztak, mind nagyon szimpatikusak voltak, leszámítva a vezetőt, meg egy magyar fiút. :)
A vezető egy lengyel csaj, aki nagyon alacsony - eleve az ilyen emberek komplexusosak - és szerintem nem jól csinálja. :) Neki az lenne a feladata, hogy szervezze a munkát, az ajtóban köszöntse a vendégeket, végigjárja az asztalokat, érdeklődjön a vendégeknél, milyen az étel, stb és elköszönjön a vendégektől. Ehelyett: dolgozik másik két lengyel az étteremben (nagyon szimpik), az egyik Magda, aki a bárban van és nem beszél angolul, a másik Alex, aki szintén felszolgáló. És ezt a két embert istápolja, segíti, stb. Erre megy el az ideje, az energiája.
A magyar srác, meg egy cső bunkó, primitív, nagyon gáz. Először találkozott velem és úgy beszél: a ge....-be, f...-om, stb. Pont mondtam is a Palinak, ha felvesznek, nagyon nehezen fogom ezt a fiút elviselni. Ráadásul nagyon bunkón egrecirozta a lengyel fiút egész este.
Szóval meg volt a próba napom és a vezető csaj ígérte, hogy következő hétfőn felhív. De olyan semmilyen volt, nem mondott semmit, hogy milyen voltam, mit gondol, én el is könyveltem, hogy nem engem fog választani. Pedig nagyon ügyesen álcáztam, hogy sokkal jobb vagyok nála. :)
Aztán eltelt a hétfő, nem hívott. És kedden felhívott, hogy menjek be egy kávéra. Szerdán be is mentem és megbeszéltük, hogy felvesz, szerződést írunk és szombaton kezdek. :)
Szóval supervisor lettem. Mikor először beszéltem az area manager-rel és felvett felszolgálónak, Edit barátnőm meg is jegyezte: "hogy-hogy? Te rögtön vezető szoktál lenni!" :) Hát ez a supervisor egy fokkal jobb, mint a felszolgáló, kicsit vezető. :) Feltörök, mint a talajvíz. :)
Imádkozzatok, szorítsatok, küldjetek sok pozitív energiát, hogy ügyes legyek, gyorsan tanuljak.
ps: meg tudtam, hogy a magyar srác szeptember 15ig lesz itt, mert a közelben nyílik egy másik Prezzo és oda fog átmenni. :)
xxx
Majd írd meg, pontosan mi a dolgod. Én nem tudom, mit csinál egy supervisor. Látod, a srác is eltűnik, jó lesz Neked ott!!!!
VálaszTörlésIvikém, mi tudjuk jól, hogy hamarosan egész Rugby-t Te irányítod majd. Így azon meg sem lepődtem, hogy supervisor lettél:-)))
VálaszTörlésGrat + pusziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii