Igazából nyaraltunk. Anya ezt nevezi igazi, klasszikus nyaralásnak: tengerpart, pálmafák, jó idő.
Bournemouth - Poole városokban voltunk, nagyon szép hely, nagyon jól éreztük magunkat.
Az út, kb 3 és fél óra Rugbyból, nagyon jól viseltem. Igaz, beiktattunk okosan egy megállót, a kellemeset összekötöttük a hasznossal.
Félúton Newbury nevezetű kisvárosban álltunk meg és ott találkoztunk anya, Olgi nevű baratnőjével. Vele és a családjával töltöttünk el pár órát, együtt piknikeztünk egy parkban, meg beszélgettünk.
Én még játszótereztem is, így kellőképpen "lefárasztottak" az ősök.
A tengerparton nagyon jó idő fogadott bennünket, az első napokban 3 teljes napot csak strandoltunk. Én nagyon élveztem, igaz anyáék kicsit belefáradtak a sok cucc cipelésébe, az "add ide a kezed, megtörlöm, mert csupa homok"-ba, a "ne menj egyedül a tengerbe, mert elvisz a hullám"-ba, de összeségében minden csúcs szuper volt.
Amikor kicsit enyhébb lett az idő, parkokban sétáltunk, játszóterztünk, kacsákat etettünk, vonatoztunk, sőt még egy szuper játszóházban is voltunk.
Annyi- de annyi program volt, győztem feldolgozni.
Hajniéknál csudajó szállásunk volt, nagy udvaruk van, két cicával. Én minden egyes alkalommal fejhangon nyávogtam, ha vmelyik macskát megláttam. :) Az egyik fülét-farkát behúzva menekült, a másik bátrabb volt, egy darabig tűrte a piszkálást. :) Nem akartam én bántani, simogattam, meg meg akartam puszilni, igaz néha véletlenül meghúztam a farkát és jól meg is karmolt ezért, de összeségében elég jól, sérülésektől mentesen megúsztuk mindketten.
Az alvással is renben volt minden, anya ettől tartott a legjobban. De egyáltalán nem ébresztett fel senki senkit, nagyokat aludtam délután is (sokkal többet, mint itthon szoktam. Hát hiába, a tengeri levegő!). Általában egyszerre aludtunk Edwinnel, szóval minden klappolt.
De elég már a sok "körmölésből" beszéljenek tovább a képek!
Ide kattintva megnézhetitek képekben a nyaralásunkat.
Most várjuk Hajniékat, ők, mikor látogatnak meg minket. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése