A felállás sem okoz gondot: bárhol felállok, nagyon ügyesen, magabiztosan. Sőt, kapaszkodva már lépegetek is. Igaz bizonytalanul, de lépegetek.
Még mindig csak egy szem fogam van. Továbbra is gyönyörűen eszem, anya legnagyobb örömére MINDENT, amit csak főz, kotyvaszt, elém rak.
Mozgalmasak a heteink, én is igénylem a változatosságot. Igen unalmas anyával kettesben lenni egész nap.
Kedden Coventryben voltunk shoppingolni Reni nénjével. Már nem annyira szeretek a babakocsiban üldögélni, de pont jól jott ki, hogy kettőt aludtam a babakocsiban, így elviselhető volt a boltok járása. De mivel már nappal nem szopizom, így nem vagyok már ráutalva anyára, így anyának már azon kattog az agya, mikor tud lepasszolni apának és mikor lóghat el otthonrol. :)
A nagy csavargás után magyar játszócsoportban voltunk. Nagyon szeretek oda járni.
Szerdán egy nagy játszóházban voltunk Mayával meg Lilyvel. Már voltam itt korábban kétszer is, egyszer anyával, egyszer apával. Nagyon szeretem. Szeretek kúszni, mászni, mindent összefogdosni, nézni a gyerekeket. Most anya lecsúszott velem egy nagy csúszdán, hát kicsit meglepődtem.
Csütörtökön az angol játszócsoprtban voltunk. Nagyon jókat játszottam, szeretem azokat a játékokat, amik ott vannak. És mindig nagyon ellenkezem, mikor el kell jönni.
Pénteken babazsúr volt nálunk. Anya palacsintát sütött - mint utólag kiderült keveset - és áthívtunk egy-két játszópajtásomat, aminek az lett a vége, hogy 4 felnőtt volt és 6 gyerek. :)
És én is ettem már kétszer is üres palacsintát. Nagyon imádtam.
Szombaton unokatesóimnál voltunk: Majánál meg Levinél. Jól éreztem magamat. Maja nagyon aranyos volt velem, hozta a nekem való játékokat, simogatott, puszilgatni is akart, de azt én nem hagytam. És a délutáni gyümölcspürémet Maja adta egyedül, szépen, kanállal.
Márciusban jönnek hozzánk egy hétvégére, már nagyon várom!
Most új hét kezdődött, újabb mozgalmas napokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése