Szó szót követett, anya és a védőnéni arra az álláspontra jutottak, hogy túletettek! (két hét alatt majdnem 900gr-ot hízott a drága, + szinte minden etetésnél bukott, de nem kis mennyiséget - a szerk.)
És most már 5 napja durvább elvonón vagyok, mint a drogosok, egyáltalán nem kapok tápszert! (az igazság az, hogy több alkalommal meg van kínálva szopizás után az üveggel, de nem kell neki. Forgatja a szájában, játszik vele vagy egyenesen kiköpi - anya)
Holnap megyünk a 6 hetes kontrollra, na majd kíváncsiak vagyunk mit mutatnak a számok! Ha bárminemű súlygyarapodás van, az jó, akkor ez azt jelenti elég, amit ciciről eszem.
Különben meg betöltöttem a 6 hetet. Nagy változások nincsenek. Állítólag kevesebbet alszom nappal. Sokat nézelődöm, anya már kitett az ablakba, ahol kíváncsian néztem mi történik az utcánkban:
Anya magára kötött egy kendővel, amit IMÁDTAM! "Seperc" alatt elaludtam. Anya a konyhában tevékenykedett, forrt a víz, csörögtek a lábasok, de engem ez egyáltalán nem zavart:
Ilyen alvásokat rendeztünk a hétvégén
Itt tiszta apukám vagyok :)
Itt úgy alszom, mint anyukám (anyáról nem egy előnyös kép)
Ezen a képen én anya mellkasán aludtam, apa meg anya ölében. Így is hasonlítunk egymásra apával, nem gondoljátok? :)
De ezeregy képet tudnék feltölteni, mert anya meg apa annyit fotóz, mintha valami híres ember lennék.
A másik nagymamám is hazament, most már egyedül vagyunk, az új család. :) Sokszor nem egyszerű, mert a szüleim kicsit túlvállalták magukat. :)
Hétfőn délelőtt anya van suliban, apa van velem, aztán anya ahogy hazaér, apa már megy is dolgozni.
Kedden ugyanez a helyzet.
Szerdán délelőtt apa van suliban, ahogy hazaér a suliból, ebédel és rohan dolgozni.
A többi délelőtt ilyen szempontból nyugisabb.
Ahogy majd növök, erősödök, reméljük tartalmasabbak lesznek a hétvégéink is. :)
xxx
Olyan Bence, mint egy mini Pali!!! Minden képen! Nagyon cuki kis manó! Nagy puszi Nektek!
VálaszTörlésEzek szuper hírek!!!! Nagyon jól csináltad,h először szopizott,és majd csak azután kapta a tápszert. Minél többször megszoptatod,annál több tejed lesz. Nálunk ez bevált! Hajrá!!!! :)
VálaszTörlésAz apás-alvós képek pedig elképesztően jók!!! Micsoda meghitt,boldog nyugalmat árasztanak magukból!!! :) Nagyon szépek vagytok együtt,hárman!!!!!!! :)