2013. március 24., vasárnap

Kórházi napok

Jaj, nagyon megszenvedtük a kórházban töltött napokat, legalábbis én biztos, Bencus még nem tudja elmondani. :)
Békéscsabai olvasóink figyelmébe ajánlom, hogy továbbra is dolgozom a város image-én, a békéscsabai hímzett címeres pólóban szültem. :) Ugye a nagy kapkodásban, meg kanül bekötés, infuzió stb, rajtam maradt a póló. Az egyik szülésznő mondta is, hogy valószínű le kell vágják rólam a pólót, mennyire szeretem?. Ugyanis, ahogy a csövek lógtak rajtam, esélyem sem volt levenni a pólót, melltartót, így péntek reggeltől vasárnap délig (amíg ki nem vették az infuziót) hősiesen tűrtem saját szagomat, nem engedtem, hogy levágják rólam. :)
A másik, hogy ugye minden órában változott a terv, legyen császár, ne legyen, ezért péntek du. 2-től már se inni, se enni nem kaptam. Az egyik szülésznő meg is sajnált, hogy hogy fogok így nyomni, és kaptam egy fél pohár vízet. De szombat estig SEMMI.
Ráadásul nagyon sok vért veszítettem, ott az egyik doki meg is lebegtette előttem, hogy vért kell, hogy adjanak, de aztán szerencsére nem kellett. (ezért sem teszek fel magamról képet, mert úgy nézek ki, mint a halál, HULLA FEHÉR)
Pali szombat estig velünk volt, vasárnap délben jöhetett be megint, akkor már mobil voltam, felkerültem az intenzívről az osztályra.
Azt mondani sem kell, hogy sokkal felszereltebbek, a személyzet száma is több, mint otthon, szóval egy szavam sem lehet. Az ellátás, kaja, fürdő, egész nap hozzák a vízet ( tisztított, nem csap), kávé, forrócsoki, tea, süti, gyümölcs, egész nap ki van téve, lehet enni-inni, amennyit akar az ember.
A személyzet nagyon kedves volt, sokat beszélgettünk, a szoptatási nehézségeket próbáltak segíteni leküzdeni, mutatták hogyan kell, stb.
Elvileg, ha vkinek első gyermeke, nincs komplikáció, akkor két éjszakát kell bent maradni. Aki nyilatkozik arról, hogy szoptatni fog, azt addig nem engedik haza, míg nem tud szoptatni!
Ha vkinek második gyermeke, rendszerint aznap, vagy ha késő este szült, másnap hazamehet.
Mivel mi antibiotikumos kezelésen voltunk - Bencus is, vénásan - nekünk eleve a hétfő este, vagy a kedd jöhetett szóba. (hétfő estére jött meg Bencus vér eredménye, az enyém, csak keddre).
Mindenben az volt a szörnyű, ahogy szegénykémet agyon szurkálták. Ő is kapott egy kanült a kis sarkába. Először szétszurkálták mind két kezét, nem sikerült, utána tették a kis sarkába.
Aztán egy nap után rájöttek, hogy az nem működik, áttették a karjába. Azt hittem megőrülök!
Aztán szerencsére az utolsó kúrát meg sem kellett kapja, mert addigra megjött az eredménye, hogy negatív és kivették belőle a tűt.

Érdekesség, itt nem kell nyilatkozni előre, hogyan fogják hívni a babát. :) A születésétől 6 hete van a szülőknek, hogy eldöntsék, mi lesz a neve. :)
Ezért minden gyereket úgy "jelölnek", hogy az anyja nevét adják neki. Pl: a mi kis Bencénk: baby of Ivett Fecske-Kereszt (Mr) :) azaz Ivett Fecske-Kereszt babája (férfi) :)

Kapnak egy kis riasztót is a bébik, így nem lehet őket kivinni az osztályról idegeneknek. :)

Egy szó, mint száz szerdán jöhettünk haza, nagyon boldog voltam.

Még egy pár kép:

 sütkérezünk igaz nem a napfényben, de lámpafényben :)

 nagyon nagy a szerelem :)

 apa nagyon sokat aggódott értünk

ez volt a mi birodalmunk 3-4 napig

Ezen is túl vagyunk, most próbálunk belerázkódni a hétköznapokba, szokni egymást, talán egy rutint kialakítani, a szoptatást tökéletesíteni......
Van feladat bőven és csak szépen lépésről lépésre tudunk haladni, mert már Bencuska diktálja az ütemet :)

2 megjegyzés:

  1. A fenti nagy képen olyanok az arcvonásai, mint a (Hrabovszki) Dédinek! :-))) Egyébként nagyon cuki, sok erőt és kitartást kívánunk!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon cuki, tiszta anyja! (Egyenlore!)
    Puszi

    VálaszTörlés