2013. február 26., kedd

37. hét, BEKÖLTÖZTÜNK

Most már hetente ránk néznek. Pénteken voltunk dokinál, konzultáción. Szokásos méricskélések, kérdezték, hogy van e panaszom. Mondtam, hogy igen: dagad a lábam, vizesedem mindenhol, zsibbad a kezem - de nagyon durván és hónapok óta 2-3 óránál nem alszom többet. Aztán hozzátettem: gondolom, ez normális. :) A szülésznő mondta, hogy igen. De a vérnyomásom nagyon magas volt, meg is ijedt, de kicsit később megint megmérte és akkor már alacsonyabb volt. Igaz magamhoz képest így is magas.
Különben minden rendben. Babuci feje teljesen lent van már, de nagyon jól érzi odabent magát, mert akkorákat bulizik. Miket művel velem, ha látnátok!!!! Készítettem már pár videó felvételt a kis "megmozdulásairól", majd megpróbálom felrakni. :)

Egyébiránt beköltöztünk az új lakásba, konkrétan mindent Pali hordott át, rakott össze és pakol folyamatosan. Én kisebb munkákat végzem: kitakarítottam a konyhaszekrényt, kipakoltam a konyhát, fürdőszobák kitakarítása, majd pakolom a ruhákat és lassan lehet berendezni a babaszobát, mert az is össze van rakva. :)
A lakás nagyon jó, újszerű, nagyon szép állapotban van, de majd lakva kiderül.
Majd ha már rend lesz mindenhol - hétvégére tervezzük, akkor rakok fel képeket.
Ja, a hétvégénk tök jó volt, mert a költözés miatt a főzés kimaradt. Szombaton a Prezzoban vacsoráztunk - van dolgozói kedvezményem + kaptunk extrákat is :). Vasárnap meg Nóriék hívtak meg ebédre és olyan jót főzött Nóri... hmm...
Apropó főzés: elkezdtem nagy mennyiségben főzni és fagyasztom le az ételeket, ha itt lesz a baba, erre nem lesz gond.
Merthogy nem vagytok itt és nincs ki komatálat hozzon.... :(

....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése