Végre összeszedtem a bátorságomat és elmentem csontkovácshoz. Más volt, mint otthon, nem kellett levetkőzni, nem masszírozott meg előtte olajjal, azaz nem lazította el az izmokat. Ruhában, ahogy voltam, farmerban, pólóban "nekem esett". Kicsit kételkedem, de remélem jót tett vagyis tett egyáltalán vmit. Szét van csúszva a csípőm, vagyis nem egy vonalban van, azért fájt a hátam, azt mondta. Elvileg visszatette a helyére.
Palival meg dokihoz járunk, nem jó a vérképe.
Itt úgy hívják, hogy General Practices, de csak GP-nek hívjuk. Ugyanúgy van, mint otthon ez a körzeti vagy háziorvos, be kell regisztrálni. Csak itt nézni kellett mert egy csomó helyen nem fogadnak új betegeket. Mi olyan december környékén beregisztráltunk, akkor pár hétre rá behívtak egy vizsgálatra. Azt egy nővér jellegű nő csinálta, vérnyomás, testsúly és testmagasság mérés. És vinni kellett vizeletet. Ez a mi kis nővérünk, nagyon bunkó volt. Velem is meg Palival is, mufurc, nem lehet tőle kérdezni semmit, nem tudom miért ilyen.
Aztán, mivel a Palinak fájt a mellkasa kértünk időpontot a dokihoz. A mi háziorvosunk :) egy fiatal indiai nő. Fénykép alapján nagyon szimpatikus volt, de először, amikor voltunk olyan semmilyen volt. Egy mosoly nem volt az arcán. (én ugye mindig megyek Palival, hogy fordítsak). Aztán az jó, hogy küldi Palit mindenféle vizsgálatokra, most kiderült, hogy van vmi gyulladás a mellkasában, nem tudom, hogy tüdő vagy pontosan hol, de kapott rá gyógyszert és miután beszedte a gyógyszert megint kell menni röntgenre.
Szóval már háromszor voltunk nála és most harmadszor már nagyon aranyos volt, beszédes, meg mosolygott is.
A vérképe nem jó a Palinak és azt mondta utána akar járni miért és intéz még neki vizsgálatokat. Addig is írt fel neki vasat, azt kell szednie vagy 3 hónapig.
Egy szó, mint száz: Pali jól van, úgy néz ki, itt alaposan utána fognak járni, hogy miért ilyen rossz a vérképe.
xxx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése