Azt már írtam, hogy a Charity-ben is alkalmaznak fogyatékosokat. De a múlt hét szombaton, amikor a Palival Tesco-ban vásároltunk, a kasszában egy down kóros fiú volt. (szerintem legalábbis).
Aznap volt itt egy "ünnep", amikor mindenfelé tűzijátékok voltak, meg nagy tüzeket raktak.
A fiú ugye köszön és megkérdezte megyünk-e ma tűzijátékot nézni? Aztán tette a dolgát, kicsit aggódtam, hogy honnan fogja tudni, hogy mi az amit le kell mérni, de nem volt gond, tudta. Vettünk sütnivaló gesztenyét is, és az volt, amit nem tudott, megkérdezte tőlem, hogy ez gesztenye, ugye? Olyan aranyos volt. Kivételesen kézpénzzel fizettünk, azt is ügyesen megszámolta, minden rendben volt.
Láttuk, hogy a sorban előttünk lévők, meg az utánunk lévők is nagyon kedvesek voltak Vele .
Tudom, hogy nálunk ez azért megvalósíthatatlan, mert nagy a munkanélküliség. Itt tök jó, hogy nincsenek a társadalom perifériáján ezek az emberek, hogy így be vannak vonva a mindennapi életbe. És tök jó, hogy a többiek meg elfogadják.
Ez itt biztosan nem menne, mert annyi a paréj, hogy biztos kihasználnák szegényt. Londonban láttam olyan pénztárat is a tecsóban, ahol nem ült senki és neked lehúzni mindent és kártyával fizetni.
VálaszTörlés