Egy éves egyenleg

Láttam babanaplókban, hogy jelesebb hó- és évfordulókon az anyuka készít egy "egyenleget" a baba állapotáról. Azaz mennyi a súlya, milyen hosszú, miket tud már (mászik, áll, megy, beszél, stb), miket eszik.... Innen loptam az ötletet, hogy én is készítek egy egyenleget, hogy mi hol tartunk, mit értünk el egy éves itt tartózkodással. Azaz pontosabban csak a Pali van itt egy éve, szóval minden neki tulajdonítható. Nagyon büszke vagyok rá, mert igaz az elején fogták a kezét (kb 2 napig :) ), az kellett is, de azóta a maga útját járta, magának taposta ki az utat.
Úgy jött ki, hogy egy szót sem beszélt angolul, soha nem dolgozott külföldön, a Békés megye táblát sem hagyta el szívesen, még nyaralás céljából sem. :)
Mostanra már mindent elintéz, vannak mindenféle nemzetiségű haverjai, akikkel nagyon jól el tud dumálni.

Palinak kell is az angol, hiszen az államvizsgája meg van, de a diplomát csak akkor fogja kézhez kapni, ha bemutat egy nyelvvizsgát.
Az, hogy anyagilag kezdünk talpra állni, erre is nagyon büszkék vagyunk, bár tudjuk, hogy jó esetben 40 évesen nem itt kellene tartani. :)
Igaz, az elég tragikusan hangzik, hogy mindent eladtunk, azaz eladtuk a házunkat, amit jóformán a Pali a két kezével épített, ismertük minden zugát a háznak, hisz ott voltunk végig, minden építési fázisnál. Eladtuk az autóinkat, a bútorainkat. De valójában a ház - hiába a mi nevünkön volt - a banké volt, ami csak 25 év múlva lett volna a mienk. A 25 év alatt meg dupláját visszafizettük volna a banknak - a mostani árfolyamon már a tripláját, és ugye az értéke meg már csökkent volna.
Ráadásul sok minden nem sikerült úgy a házban, ahogy szerettük volna - falak, konyha, vezetékek, fürdőszoba - és ez engem kifejezetten bántott. Aztán ugye szinte mindannyian tudjátok, hogy pont a 35. születésnapomon betörtek a házba, ez is nagyon érzékenyen érintett minket. Én laktam már korábban is egyedül, meg amíg otthon laktam anyuval, soha nem törtek be hozzánk, így nem ismertem ezt az érzést. De azonkívül, hogy mindenünket elvitték, nem is az anyagi oldala viselt meg minket, hanem a pótolhatatlanságuk. (én a mai napig visszasírom a pénz gyűjteményemet, ami egy befőttes üvegben volt, és azokból az országokból volt aprópénz benne, ahol jártam: izraeli sékel, olasz líra, francia frank, német márka, osztrák schiling, stb). És az érzés, hogy a házunkba be tudnak jönni olyanok, akiket mi nem akarunk. :)
De egy szó, mint száz, ez a ház a legérzékenyebb pontunk, mert így nőttünk fel, hogy ragaszkodunk a sajáthoz, a tulajdonhoz.
Volt a ház, két autó, jó munkahely, látszólag jól éltünk, de az igazság az, hogy napi anyagi gondjaink voltak. Nem volt pénzünk kajára, ezt mondtam akkor is, de sokan azt gondoltátok, hogy túlzom, de ez nem így volt. Az én anyukámtól kaptunk rengeteg kaját, amit lefagyasztva hoztam el Pestről és azt ettük. A Pali apukája, meg anyukája főzőtt ránk és az az igazság, hogy a Pali anyukájától kaptunk havonta pénzt (ebből fizettük a számlákat), meg anyukámtól, meg a 86 éves nagymamámtól.
Szóval nagyon nagy bajban voltunk.
Nekem minden napos rémálmaim voltak, éjszaka, sötétben már nem tudtam aludni, éjszakánként fent voltam, lámpánál tv-ztem, olvastam és mikor hajnalban pirkadni kezdett, akkor tudtam elaludni.
Mostanra már jókat alszom, biztonságban érzem magamat, lefogytam 10 kg-ot, szép az arcbőröm. :)
A Pali is jól néz ki, kiegyensúlyozott. :)
Most a tartózásunkat elég jól lefaragtuk és jó úton vagyunk, hogy 1-2 éven belül teljesen nullán legyünk.
Azonkívül, hogy anyagilag talpra álljunk, a nyelv a másik fontos dolog az itt tartózkodásunkban, Palinak cél a középfokú nyelvvizsga, nekem a felsőfokú.
A múlt héten vettünk ágyat, előtte a földön, matracon aludtunk. Megtanultuk azt is, hogy nap mint nap hogyan álljunk fel a matracról, amin alszunk, hogy a térdeinket kíméljük. :)
Megtanultuk a jobb oldalas közlekedést és igyekszünk beilleszkedni. Szelektíven gyűjtjük a szemetet és néha már egymás között is angolul beszélünk. :)
Sokat beszélünk erről, és mindig arra lyukadunk ki, hogy jó döntés volt, hogy eljöttünk.
Persze mindenki nagyon hiányzik, meg ugye itt - egyenlőre - nem járunk össze senkivel, nem járunk moziba, színházba, de ez most az én vendéglátós beosztásomnak köszönhető. :)
Sok mindenről lemondtunk, de az otthoni bizonytalanságot, a rengeteg tartózást - úgy hogy azt gondoltuk, soha nem tudjuk megadni - nem bírtuk már elviselni.
Holnap (szeptember 20-án) lesz pont egy éve, hogy Pali eljött Angliába. Mindkettőnknek az volt élete legrosszab korszaka, mikor Ő itt volt, én meg otthon.
De mostanra már együtt vagyunk és ez a legfontosabb.
A többi nem számít! :)