Na persze nem rólunk van szó, meg nem is a közvetlen környezetünkről, hanem az angolokról. :)
Az is igaz, hogy mi nem az elittek, meg a tanultak körében mozgunk, dolgozunk, de akkor is ez a világ nagyon távol áll tőlünk.
A Pali együtt dolgozott egy lánnyal a raktárházban, akinek a pasija valamit elkövetett és börtönbe kellett mennie. És a lány ezt tök lazán kezelte, elmesélte mindenkinek. Jár rendszeresen hozzá a börtönbe látogatni. Ráadásul a lánynak is vannak rendőrségi ügyei, hiszen a fiú egypárszor megverte, vagy próbálta megverni, a lány meg önvédelemből megszúrta többször is késsel. :) A lányt én is ismerem, mert fodrász és egyszer levágta a hajamat. Egy tünemény, bűbáj az egész csaj és nagyon jól néz ki.
A héten meg bent volt egy állandó vendégünk, fiatal srác, mind a két szeme alatt monoklival. Nem tudom, hogy esetleg profi rögbi játékos :), vagy csak foci szurkoló, vagy csak belekeveredett egy verekedésbe.
Az egyik kolleganőmnek (29 éves) 50 éves az élettársa, Ő meg háziőrizetben van. Van valami vevő a bokáján (bilincs féle) és este 7 után nem hagyhatja el a házat. Na ezen annyit röhögünk a Petrával.
Lehet otthon nem ebben a körben forogtunk, de itt ez tök természetes, egyáltalán nem szégyen. :)
Azért a mi értékrendünk nem változott, mindenkit megnyugtatunk.
Én továbbra is katolikus vagyok, a Pali evangélikus, a politikai értékrendünk is ugyanaz marad és továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. :) Meg a családban, barátainkban. :)
xxx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése