Hamar átálltam, hogy este 9 órakor fekszünk és hajnal 5 órakor kelünk.
Az emberekkel is tök jól összebarátkoztam, barátnőm a lengyel Ewelyna (külön fejezet) és a portugal Maria lett.
Imádtam Maria akcentusát, hanglejtését, a végén már csak "Mamma Maria"-nak hívtam. Egy nagydarab nőt képzeljetek el (31 éves), akinek a férje egy kicsi, egyszál bél ember és nagyon látszik, ki viseli a nadrágot a családban. :) Minden fiúnak egész nap kiabált, feladatot osztott. :) A megszólítás a következő volt: "Hey, lazy!" - azaz: héj, lusta! :)
Egy szó mint száz, sokat hülyültünk, angolok közül persze nem az értelmiség dolgozik itt, így angol szókincsem, csak hülyeséggel, csúnya szóval és a szexuális fogalmak szinte mindegyikével (főként csúnya) bővült.
Két főkolompos Kent és Martin, egész nap csak hülyülnek, viccelődnek. Nem foglalkoznak azzal, hogy akadályoznak a munkádban. Én szétröhögtem az agyamat rajtuk.
Kent, egyébiránt 21 éves, de úgy néz ki, mintha 16 lenne, tele van pattanással és egy az egyben úgy néz ki, mint a Kölyökidőből a vöröshajú Robi:
A sógora: Martin, aki 25 éves és 3 gyerek apja, szemüveges, bandzsa és úgy néz ki, mintha szellemi fogyatékos lenne. :) Ráadásul ez a hülye Kent nem Martinnak, hanem Matteo-nak hívja, ami tökre illik rá. Ellnézést kérek mindenkitől, de ha meghallom azt a nevet, hogy Matteo, egy szellemileg fogyatékos jut az eszembe. :) Ők ketten egész nap szívatják egymást, lökdösődnek, egymást konzervekkel dobálják, stb.... ( egyébként Martin 3 gyermeke csodaszép, a kislány 4 hetes és gyönyörű).
A kiváló szocialista munkás érdemrendet Flora kaphatja meg a csapatban, 52 éves, litván (volt Szovjetunió :) ), úgy dolgozik, mint egy gép. Biztos otthon tele van a vitrine ilyen érdemrendekkel. Mindent tök jól tud, mindenben a legügyesebb, a leggyorsabb, én sehol nem voltam hozzá. Hogy van ennyi energiája?
Azt elmondhatjuk, hogy a kelet-európa-iak közül az ötvenes korosztály nagyon tud dolgozni. A lengyel huszonéves sehol nincs a szintén lengyel ötvenéveshez.
A lengyeleket mindenhol utálják. Minket még nem bántottak, konfliktusunk még nem volt velük, de tény és való, hogy "uralják" Angliát.
Egyáltalán nem tetszett, hogy ebben a csapatban nem beszéltek angolul a lengyelek, álltak a "line" mellett és folyamatosan pofáztak, röhögtek. Ott van az angol Rob, aki itt van a saját hazájában és semmit nem ért, abból, amit mondanak.
Felmondásom: nagyon féltem tőle, mondjuk minden felmondásomnál úgy izgulok. Olyankor arra gondolok, hogy inkább itt maradok, nem megyek az új helyre, csak ne kelljen megmondanom, hogy nem jövök többet.
Nekem muszáj volt a főnökkel beszélnem, mert:
1) Vele beszéltem, hogy jöhetek-e dolgozni
2) Pali ott marad, és nem szerettem volna, ha miattam nehezményeznek rá, esetleg emiatt nem tartják meg
A főnök - Tim - félelmetes, Pali szerint úgy néz ki, mint a Metallica énekese:
vagy a Motörhead front embere:
Egyébként skót, szóval hiányzik belőle az az angol bűbáj, szóbeszéd, hogy utálja a lengyeleket. Ezért a lengyelek nemhogy nem köszönnek neki, nem mernek még rá nézni sem, lapos kúszásban közlekednek, ha meglátják. Én szem- és fültanúja voltam, amikor hazazavart egyszer egy fiút (lett-et), mert egy nap nem jött be dolgozni. Ott aztán minden volt, csak "kérlek", "légy szíves" szavak nem. :) ("azonnal takarodj haza!")
Szóval én is féltem tőle. :)
Szerdán tudtam meg, hogy felvettek az étterembe, csütörtökön akartam is szólni. Pont úgy jött ki, hogy csütörtökön már kora reggel benézett hozzánk, így kaptam is az alkalmon és odamentem hozzá. (persze, mikor megláttam az első gondolatom az volt, hogy nem most, majd később).
Amikor már közelítettem hozzá, rám kacsintott, bicentett.
Mondtam neki, hogy kaptam egy nagyon jó állás ajánlatot egy jó étteremtől és szeretném elfogadni. Ha nem bánná, hétfőtől már nem jönnék.Ő meg tök jól reagálta le, azt mondta semmi probléma, sok szerencsét kíván és bármikor szeretnék visszajönni, csak keressem meg! :)
Nagyon megkönnyebbültem.
Ajándék Nektek, utolsó napom a Butcher's raktárházban:



Jól néznek ki a kollégáid :)))
VálaszTörlésA Matteo pedig igenis jó név ! Ezt adtuk volna a babának, ha fiú lett volna!
:))
huh, de jó, hogy kislány lett! :) sorry, szinte tudtam, hogy beletrafálok. :) bocsi
VálaszTörlés